Thursday, February 20, 2014

A legelés – Létfontosságú a lovak számára

Natalija Aleksandrova
A fordítás Laura Dancs munkája

Az evolúció folyamán a ló emésztő rendszere teljesen alkalmazkodott a fű felvételéhez és az anyagcserében való hasznosításához. Ezt az alkalmazkodást a különféle fűfélék évszakos kínálatának energiatartalma is alakítja, amire a lónak alapvetően nap mint nap szüksége van. A bélflóra hozzáalakult ehhez a táplálék-kínálathoz, főleg a vékonybél, amely az idő múlásával egyre hosszabbá vált. A lófélék emésztő rendszere érezhetően kevésbé hatékony mint például a kérődzőké. Ezen tény alapja, hogy a ló napjának legnagyobb részét a legelőn való táplálék-felvétel teszi ki, amely rostokban igen gazdag, azonban keményítőben és fehérjében szegény.

Ha a lónak egész nap, az év minden hónapjában szabad bejárása van változatos növény-kínálattal rendelkező, tágas legelőkre, akkor ösztönösen ellátja magát a megfelelő tápanyagokkal, melyekre az év adott szakaszában szüksége van. A jellegzetes, értékes tavaszi fű energiával látja el a lovat a párzási időszakban és a telet követően segít újra felépíteni a szervezetét. A fiatal egyedeknek a gyarapodáshoz és a fejlődéshez nélkülözhetetlenek ezek a tápanyagok. Nyáron és ősszel bizonyos mennyiségű zsírréteget építenek az állatok, amely átsegíti őket a szűkösebb téli hónapokon.

Amikor a ló az év során folyamatosan a saját, természetes táplálkozási szokásainak - tehát a legelésnek - eleget tehet, akkor soha nem áll fenn a veszélye egy addig csak sóvárgott, majd hirtelen megközelíthetővé vált táplálék-kínálat okozta túlevésnek vagy mérgezésnek. A természetes állapotban meghagyott tavaszi legelőkön mindig vegyesen fordulnak elő az új, friss növények és a már száraz, előző évi fűfélék. Ez biztosítja a ló számára a „kövér” fűhöz való lassú hozzászokást. Ősszel, a fűgyarapodás leálltával, a szervezet kezd ismét hozzászokni a rostokban gazdag, ám tápanyagokban szegény száraz fűhöz. Az általános nézettel szemben, ez a régi fű önmaga is tartalmaz még némi energiát; és ennek a kemény, öreg fűnek a megfelelő hasznosítása (kaszálása) a ló anyagcseréjében úgyszólván vértolulást okoz, tehát fokozza azt, ami télen képes az állatot melegen tartani. A szalma viszont csak egy mezőgazdasági melléktermék, melyet sok állat éppen a hideg évszakban a boxban unalmában feleszik, és amely teljes mértékben híján van mindenféle vitaminnak és ásványi anyagnak.

A nehezen emészthető növényi alkotórészek bélben történő erjedése többlet hőt produkál a testben. A száraz, régi fű - ahogy a bokrok és fák is ilyenkor - egy érthetően magasabb rostanyag-tartalmat mutat. Nyáron a könnyen emészthető fű teljesen elégséges takarmány a lónak, mert ez a meleg évszakban nem ad plusz hőt az amúgy is csúcsteljesítményen működő anyagcsere által keltett hőhöz, amit a szervezetnek még ki is kell vezetni. Ellenben hideg időjárás esetén az állatoknak természetesen a belső hőmérsékletet kell ellátniuk, amikor első sorban az addigi hideget átvészelt régi fűfélékből vagy az alkalmas bokrokból származó, nehezen emészthető rostanyagokat veszik fel.

Ha azonban a fűfelvétel időben gátolt vagy korlátozott, akkor ez a ló anyagcseréjében sok apró problémához vezet. Sőt akár az is megtörténhet, hogy a kívánt hatással, mint a súlycsökkenés-, vagy a pata minőségromlásának megelőzése, éppen ellentétes dolog történik majd! Tanulmányok kimutatták, hogy azok a lovak, amelyek tudják, hogy csak bizonyos mennyiségű legelési idő áll rendelkezésükre, azonos idő alatt háromszor annyit esznek, mint korlátlan fűkínálat esetén tennék ugyanennyi idő alatt (P.D. Siciliano). Ami tehát azt jelenti, hogy egy ló, mely idejének 4 óráját töltheti legeléssel, ugyanazt a fűmennyiséget eszi meg, mintha 12 óráig vehetné fel a táplálékot. - Más szavakkal: Ez 4 órába sűrített fél napnyi tevékenységet jelent.

Következésképpen nem korrekt szélsőségesen kijelenteni, hogy a „fű rossz a lónak”. A fű a ló természetes tápláléka volt, amíg az evolúció folyamán ki nem fejlődött a tájat keresztül-kasul felszántó és azt állandóan kaszáló lakosság. Tisztában kell lennünk a fennálló következményekkel, amikor az ember bele avatkozik a ló természetes életritmusába azért, hogy ezzel olyan szituációkat kerüljön el, melyekben látszólag veszélyes lenne a legelés az állatra nézve. Minden lótartónak ismernie kell az afféle adatokat, mint például hogy a korlátozott növekedésű fű megváltoztatja a gyomor kémiai összetételét, ez pedig az optimális tápanyagfelvétel útját állja. Ami a ló anyagcseréjét illeti ilyenkor: ha kizárólag túltrágyázott, monokultúrás növényfélét legelhet, - amit valójában a szarvasmarhának találtak ki - akkor ez a ló anyagcseréjét károsítja, és ha a mozgási lehetőségei is korlátozottak, akkor ez csak tetézi a folyamatot; és így tovább.

Háziasított lovak szabad tartásban. Legelés egy természete formában meghagyott, trágyázatlan legelőn, kora tavasszal, Lettországban:




Ugyanezek a lovak néhány nappal később tavasszal:





Háziasított lovak egy nem-trágyázott legelőn, Lengyelországban:






Przewaski vadlovak Ukrajnában. Nyári legelés:








Lengyel Konik vadlovad, Lettországban és Lengyelországban. Legelés nyáron:







Szabályos jellegű tartás, háziasított lovak részére. Legelés nyáron egy trágyázatlan legelőn, Lettországban:












Természetes módon tartott lovak egy nem-trágyázott legelőn, Norvégiában:




Lengyel Konik vadlovak ősszel. Lengyelország:







Természetes módon tartott lovak. Legelés télen, egy nem trágyázott legelőn, Lengyelországban:





Translated by Laura Dancs

No comments:

Post a Comment